Éppen olvasgattam... Hát igen, ha azt jobban el tudod képzelni, a csecsemős képeket nézegettem a facebookon, mivel olyan édik, mint a szacharin. Egészségesen zabálnivalók, nem hizlalnak, ilyenek. Éppen az egyik kis kopasz tüneményt csodáltam reiszoltam rá nyugisan, amikor legnagyobb meglepetésemre betoppant Tibor...
Tibor, aki aznap a határozottság kőkemény, öltönyös megtestesítőjének bizonyult, a vámpírokat idéző eleganciával közeledett. Szeplős, kerek feje Zeusz mindenhatóságát meghazudtolva magasodott fölém, tekintete villámokat szórt, ujjaival ítéletet mondott az egyik fénymásoló fölött... ŐT AKAROM! harsogta magában gondolom, így lehetett, mert tehén szemeivel komoran a gépre tekintett.
És onnantól kezdve nem volt könyörület. Tibor iszonyatos elszántsággal, püffedt, bedurrant tenyérrel kezdte vágni a fénymásolót, zakóját letépve ugrált az üveglapon, Mózest meghazudtolva szelte ketté a műanyagot szemmel, mert botja az nem volt neki. Még szerencse...
Pár másodperc elteltével aztán észbe kaptam. Egy LAN-kábelben megbotolva téptem le a szövetnadrágot a lábáról, arról a lábról, amely bőszen püfölte a papírtálcákat, testemmel együtt himbálózott oda-vissza. Én az oldalamban éreztem szegény masinát. Mikor végre sikerült lecuppannom a combjáról, akár egy megsózott pióca, igyekeztem függőleges pozíciót felvenni, hogy tovább folytassam tettlegességig fajuló tüntetésem Tibor viselkedése ellen. Sikerült... Masszírozásra merevedő péniszként törtem ki, illetve fel a magasba, keményen, fröcsögésre készen "NE VERD MÁR AZT A KURVA GÉPET BAZMEG!"
Tibor, mintha rossz gyerek lenne aki éppen az óvoda kerítésén pisál kifelé, rátett még egy lapáttal. Kaján vigyorral lapátszerű arcán megfordult és ki is szart rajta. Nesze! Neki a falnak a a gép fedelét, hadd nyikkanjon az a szar!
Én persze közben a légpiszotolyomat pucolgattam véres arccal a sarokban, egy színes nyomtató mögé húzódva. John McClane a bicepszemet csókolgatta volna ha ebben a pillanatban lát, és tanácsokért faggatott volna, hogy kell ilyen látványos vérezni. Benyomtam egy aspirint, töltöttem a fegyvert, majd ugrottam.. Tibor észlelte a veszélyt, fordult egyet, és egy pörgörúgással szerelt le. Így hát lábon lőttem... magam. De csúnyán megharaptam Tibort is. Meghúztam a szőrt a bokája fölött picivel, jajveszékelve ásott magának lövészárkot a járólapba, ahová a kölykeit féltő anyafénymásolóként vetettem magam utána, s pofoztam addig a lapát képét, mígnem nyüszítve eliszkolt az üzletből.
Diadalittasan néztem utána vérző fejjel és lábbal, majd a másolóhoz guggoltam, aki még életben volt, olykor elcsuklott a hangja, de azért még mindig működik.
Kedves Tibor!
Ne ütögesd már azt a szerencsétlen gépet, mintha a mindentvagysemmitben lennél légyszíves! A tiéd lesz az a rohadt másolat akkor is, ha csak simán benyomod a gombot!
Köcce!
