Bár hihetetlennek tűnik, a mindennapok IQ-viharaiban, a passzátszélként süvítő szellemi baklövések kilövellései közepette, a napi rutinszerű ostobaságelhárítások mellet mégiscsak akad olyan történet, élmény, amin még egy kopis is kiakad. A CN-toronyi magasságokban lévő ingerküszöb megadásra kényszerül, kártyavárként omlik össze az a tartás, ami a társadalmi normák vázát alkotja a kopis testében, s melynek szerkezete olyan masszív, hogy csak a legerősebb baromságcunamik képesek megtörni testét. Zsuzsa néni története következik.
Halk csoszogása, akár egy kurta csemegeuborkáé, amint kicuppan a dunsztos üvegből. Zsuzsa néni tekintete körbejárt az üzleten, s mint egy őrtorony fénye az éjszaka sejtelmes sötétségében pásztázta végig a modern technológia őrült vívmányait. A fénymásolókat... Ezzel együtt olyasfajta elvárásokat támasztott a világgal szemben, mely korunk csodálatos találmányaival ugyan teljesen logikusan következnek a semmiből, mégis egy magamfajta kopis számára lehetetlennek tűnik megfelelni azokkal szemben. Alacsony, törékeny, hófehér teste, mely kissé gusztustalan ráncokban végződött, a pult felé közeledett. Zordzöld, kockás válltáskája nyüszítve engedelmeskedett mozdulatainak, melyekkel sárgás papírszatyrot ragadott magához, s kúrta szépen földhöz aztán a tatyót. Sziporkázó tekintete arcomra folyt, természetes hangsúllyal látott hozzá elmém boncolásához. A sárgás szatyorból egy maszatos papír tört elő, s a kanti kategorikus imperatívusznak eleget téve, minthogy az egyetlenegy logikus, de mindinkább helyes lépés a következő morfémák tudatomba sulykolás lett-volt: "erről szeretnék egy éles és színes másolatot!"
Ha megengeded, pár szóban jellemezném a felém nyújtott, 45 fokos szögben kettévágott, minden fa legsanyarúbb sorsát tükröző papírfecnit:
Nos kérlek. Ennek a papírfecninek a legfőbb tulajdonsága, illetve az a jelző, ami a leginkább illene rá talán az a rút... Igen így, ez a legkifejezőbb. Egy szürke paca, melyből kivehető egy férfi alakja, aki miden bizonnyal valahol, és sejtésem szerint valamikor lett megörökítve. Ennél több a képen nem volt látható. IIletve láthatólag láthatónak kellett volna valaminek lennie, valamely körülménynek, mely a papírfecninek az általánostól a határozottá válásban lett volna hivatott segítenie. De nem segített...
A körülményekre való tekintettel tehát fel kellett adnom a küzdelmet. Vagyis inkább meg kellett tagadnom. Visszautasítottam az élet ama elém táruló lehetőségét, melyet oly sok embertársam megtagad, a csodatévő szerepében való mutatkozást. Megtagadtam, mint agresszív kismalac a segítséget, miután orra baszódott a biciklijével, mint mormon az alkoholt, de leginkább mint, buzi a puncit.
Tényleg, és vérlázítóan komolyan sajnáltam Zsuzsa nénit. Úgy kellett visszatérnie a valóságba, mint mikor Tiborka bolygó kapitányásat játszva zúzza össze a gerincét a játszótéren. Olykor többről döntünk mi, kopisok, mint egy egyszerű fénymásolás sikeres-sikertelen kimeneteléről. Az emberi érzelmekkel játszunk, akár Jenőke a plüss Batmanjével, aminek végülis úgyis letépi a fejét.
A hiú ábrándok szétkaszabolása hálátlan, mégis az emberiség javát szolgáló feladat. Nem mindenki tudná bevállalni. Mi, kopisok, a hétköznapok szuperhőseiként pofozzuk fel a fantázia által megrészegült, elvetemült gondolatokat, húzzuk ki a szőnyeget az irracionalitás alól!
