Tibor aznap rózsavízzel keresztelkedett, a szaga legalább is erről árulkodott. A szája sarkában bujkáló kaján félmosoly és a szemében megcsillanó ádáz rosszindulat viszont valami egészen másról.
Történetesen a jó kurva édes anyukájáról.
Tibor építési vállalkozó lehet. Kiborotválkozott, kimosakodott, korrupt ötvenes. Linától érkezhetett (http://www.beszamolok.com/lap/szexpartner/index.php?lid=10687&htelefon=+36-70-580-5976&nev=Lina), mert erős szex- és most-úgyis-kibaszok-valakivel-miután-torkon-lőttem-azt-a-kibaszott-kurvát -szag lengte körül. Valahogy úgy, mint az apokalipszis négy lovasát az istállószag, amiről nem igazán emlékeznek meg a kódexek.
Tibor egy egy pendrájvval és egy sötétkék Forddal érkezett, ezek közül csak az egyiket hozta be magával, és csak azért a pendrájvot, mert a Focuson nem talált kinyomtatandó A/0-át.
Az elém baszódó adathordozó koppanására ocsúdtam. "Lesz 12 ánullás". Hallottam, ahogyan azt is hozzá teszi, hogy "te mocskos ganyézabáló tetű, te álladék pöcs, de nímand, te senki, aki nem vagy építési vállalkozó és nincs céged!". Nem a frusztráció beszél belőlem, régen magam mögött hagytam már a hiúság hívságait. Egy copyban az ilyesmit az ember vagy megtanulja eltemetni, vagy... nos, vagy más embereket kezd el eltemetni, és nem mondom, hogy én még nem tartok ott, egyszerűen csak hiányzik az a végső kis szikra, az az utolsó, apró, motiváló kis lökés, aminek a szelét Tibor magával hozta ezen a csodálatos júliusi napon.
Szóval kimondta a varázsszót. "Lesz." Ő tudta, hogy lesz. Tudtam én is, mert bár a bennem élő gyermekded rebellis kétségbeesett, elcsukló hangon felnyüszített, én visszanyeltem a felbüffenő hányadékot, amit Tibor szemgödrének szántam.
Persze közben éppen az a szituáció állt elő, hogy a írás közben éppen egy AKKORA elkúrt genocídium-szökevényt kell kiszolgálnom, aki már megint hónapokra elegendő témát fog biztosítani a bloghoz, hacsak időközben nem sittelnek le, hogy legszívesebben be is fejezném ezt az egészet, ásót és különféle nehéz, tompa tárgyakat ragadnék magamhoz hogy pépesre pürésítsem ennek a mocsadéknak a pofáját...
Szóval Tibor időközben erektált, erjedt túrószagú pénisszé változott és furcsa prejakulátumot lüktetve az aljas, redvás pofájából lenyomtattatott 12 A/0-ás lapot. Tibor remekül elidőzött közben, az üzlet hátsó részébe vonulva maszturbált. A nyomtatványait pedáns kis tekercsekbe rendeztük.
"Össze van hajtva?" - kérdezte Tibor egy aszfaltrengető verbális ejakulátummal borítva be engem.
A bennem szűkölő gyermek már éppen tette volna fel az adekvát kérdést, miszerint is "Miért, kérted, hogy hajtsam össze, te barom?!", de nem. Mégsem. Szótlanul vettem tudomásul Tibor Építési Vállalkozó udvarias kérését.
"Számla lesz." - kúrta elém hanyag, már-már előkelő mozdulattal a négy nevet és 5-6 fiktív címet tartalmazó kártyáját. Névjegynek nem nevezném. Legszívesebben "Tibor, a kurva anyádat!"-nak nevezném, csak nem az volt.
Számla van. Tibor óvó és figyelő tekintetének pászmája világítja a számlatömb elnyűtt lapjait. Kitöltöm. Decens kis betűket kanyarítok a papírra. Tibor mosolya megremeg, látom az arcán, ismerem ezt a mosolyt. "Eljött az én időm!" - mosoly ez. Megállok egy pillanatra, feltekintek. Tibor a papírt figyeli, bólint. Folytatom. Pecsét.
SE!
"Mondom a felső két sor! Nem érti? Abban van a cím, amit oda kellett volna írni! És nevet meg minek írt?"
Tiborra nézek.
A kurva anyádat, Tibor.
Sztornó.
Új számla.
Tiborra nézek, ő visszanéz rám, látja, hogy a világ megfordult velem, és élvezi, mert tudja, a belépésének pillanatától tudja, hogy ha kell is csatát vívnia ma, abból ő csak győztesen kerülhet ki.
Új kitöltés, új sorok, pecsét, összeg.
"Jó lett volna amúgy a másik is, nem tudom, minek sztornózta." - mondja Tibor és összeszűkült herével fröccsent egy utolsó szellemi gecispagettit a hajamba.
"Viszlát." - markolja fel Tibor az összehajtogatott tervrajzokat. Beépítésivállalkozódik a Fordba és elhajt.
"A kurva anyádat, Tibor. A jó kurva édes anyádat."
